"Életre kell keltenetek Központokat, amelyek csatlakoznak az Egy-ség hálórendszerére. Fényközpontokat, AranyKor, AranyAlma vagy Atlantisz központokat kell felépítenetek saját energiáitokból, amely csatlakozik, és csatornázza az Isteni Egy-ség energiát. A központok együttes munkája létrehozza azt az energiahálót, egy gömböt, AranyAlmát, a Kárpát-medencében, amelynek a közepén egy kiáradás fog megtörténni, mely az egész Földet behálózza."
(Aranykor, Aranyalma, AZ ÜZENET)

2014. július 22., kedd

Mesetábor

Augusztusban három teljes napot fogunk Veletek és a népmesékkel együtt tölteni, önismereti jelleggel. Táborunk Ipolyszalkán lesz, a Tájházban, egy igazi, ma is működő parasztportán, ahol kemencében készült ételeket fogyasztunk, régi parasztbútorokon ülünk, eszünk, s szép zöld kertben pihengetünk. A parasztház padlásán matracokon alszunk, zuhanyozó, wc a földszinten van. 



Augusztus 11-13-ig (hétfő délelőttől szerda estig) tudunk együtt lenni.

Az önismeret lesz főtémánk a táborban. Erőforrásainkra és rendeznivalóinkra egyaránt ránézünk. Megismerjük külső és belső szörnyetegeinket (sárkányosodás illetve boszorkányok). Kedvenc meséink tükrében megnézzük hol tartunk életutunkon. Lesz „Mesebeavatás” (nem energetikai beavatkozás), amikor mindenki mesesegítőt kap további útjára.

Egy a cél, de több a lélek! Ezért a „szokásos” megbeszélős mesefoglalkozáson kívül – mely szintén igen fontos és értékes részét képezi táborunknak – ki-ki a maga választotta módon dolgozik majd tovább a saját történetével. Lesz lehetőségetek kézműveskedni (agyag, festés, rajzolás, montázskészítés…), valamint dramatikus eszközökkel közelíteni a mesékhez (írás, színház, tánc, zene…).

Sok játékkal tervezem az önismeretben való elmélyülésünket, önbizalom- és kommunikációs tréning-elemekkel fűszerezve haladunk majd utunkon. Test-lélek-szellem egysége érdekében a szellemi-lelki munkát napi testmozgással is kiegészítjük: lesz jóga, meridiántorna, nyújtógyakorlatok és kisebb kirándulások a környéken. 




A tábor díja 18.000 Ft mely tartalmazza a teljes ellátást 3 napra (reggelitől vacsoráig) és 2 éjjeli szállást. Az utazás egyénileg történik.
(Aki nem tud az egész táborozáson részt venni, jöhet csak egy napra is. A tábor napidíja ebben az esetben 7000 Ft.) Jelentkezz a jegabu KUKAC gmail.com címen.

2014. július 17., csütörtök

Hogyan segít a mese?

Van kedvenc meséd? Volt olyan, amit sokszor kértél, hogy elmeséljenek, vagy újra, meg újra elolvastál?

A mese a lélek tápláléka.

A lélek is szomjazik, és kedvenc meséd  mindig Rólad is szól!
Amikor mesét hallgatsz, beindul a képzeleted, és ez az a képi nyelv, a lélek nyelve, amin a lélek szót ért.
Azok a gondjaid, amelyek ésszel megoldhatatlannak tűnnek, a mese nyelvén keresztül megoldhatókká válnak.

Az egyetemes jelképek akkor is hatnak és működnek, ha sohasem hallottál még róluk. Azok a mesék a legjobbak, amelyek magukban hordozzák ezt a jelképi nyelvet, a népmeséink. Régen a felnőtteké volt a mese, és a Világ működéséről szóló ősi bölcsesség továbbadására szolgált. Nagy szerencsénk, hogy meséink, mint gyermekeknek szóló történetek, a gyermekjátékokkal együtt fennmaradtak nemzedékeken át, mert így a bennük őrzött kincsek ma is a rendelkezésünkre állnak.

Aki elkezdi kibontani a mesék rejtett értelmét, az tudatosan is rálátást nyer elakadásaira, lelki gubancaira.

Reményt ad, hogy mind a három királyfi Te magad vagy - vagyis hibázhatsz, nem kell elsőre megtalálnod a jó megoldást. Az Alsó és a Felső Világok közötti átjárás lehetősége tudatja, hogy VAN ÚT a Rosszból a Jóba.
Az erdő, a tó, a segítő mind olyan képek, melyek mozgósítják a lelked belső erőforrásait, elérhetővé teszik számára, és így Számodra a megoldásokat.

Ha szeretnéd megismerni, hogy a Te kedvenc meséd mit üzen Neked, Jenei Gabriella vár a Mesélde és Rajzolda alkalmain - és a Mesetáborban, augusztus 11-13 között Ipolyszalkán.

2014. július 14., hétfő

Van időd?

Mennyi időd van?

7 másodperced, egy Etka-légzésre?
7 perced egy tenyerezésre?
7 órád, hogy valakit megtaníts ölelni?
Van 7 napod, hogy végre feltöltődj?
Hogy kikapcsolódj a mindennapi rohanásból, és
bekapcsold kreativitásod, energiarendszered?




Az Idő és a Félelem kézen fogva jár.
A múltban időzni, a jövőn merengeni lehet félelmetes, vagy eltölthet jó érzéssel, attól függően, hogy épp melyik "gondolatzsákod" van nyitva. Ha az egyik kinyílik, a másik bezárul. A jó hír az, hogy Te magad képes vagy a Rossz "gondolatzsákot" lezárni és a Jót kinyitni. A Félelmeddel,
Aggodalmaiddal egyszerűen szembenézhetsz.
Első lépésként fogalmazd meg teljes pontossággal, hogy Mitől félsz, Mi miatt aggódsz.
Másodszor készíts két listát.
1. Mi bizonyítja, hogy jogos a félelmed, aggodalmad?
2. Mi mond ellent nekik, hogyan lehet az elképzelt rossz dolgokat elkerülni?
Akkor, amikor az első csoporttal végeztél, és elkezded a második csoportot írni, AKKOR vált át a figyelmed, és kapcsol át a gondolkodásod a "Rossz gondolatzsákról" a "Jóra".
Eleinte lehetnek nehézségeid, főként, ha a gyökércsakrád nem működik megfelelően, de elég a szándék, hogy a figyelmed oda irányítsd, és sikerülni fog, és a gyakorlással egyre könnyebbé válik.
Hét hétig,minden almalommal, amikor aggódsz, ismételd meg ugyanezt a gyakorlatot, így rutinossá válsz abban, hogy bármikor átkapcsolj a Rossz gondolatokról a Jóra. Ez a rutin arra is elég, hogy életed más területein is át tudj váltani bosszankodásból megoldáskeresésre, (ön)vádvól megbocsátásra, bánatból örömre, rosszból jóra.

2014. július 12., szombat

Egy tuti tipp azoknak, akik még sohasem mozogtak rendszeresen


Te hogy állsz a mozgással?
Ja, ... hogy állsz?
Mozognod kellene?
Nem találod a Neked valót?
Nincs időd, vagy kedved?

Olyan mozgásformát mutatok, amit
bármely életkorban elkezdhetsz,
és bármely állapotban hasznodra lesz!


A heti egy óra elég, hogy az alapokat megtanuld és aztán a mindennapjaidba észrevétlenül belopja magát.

Végezheted ülve, állva, fekve. A megállóban a járműre várva, a munkahelyeden egy-egy fél percre, vagy az ágyban, felkelés előtt, vagy lefekvés után.

Etka anyó, Kártyikné Benke Etka 55 éves korában kezdte el kidolgozni azokat a gyakorlatokat, amelyek őt mozgáskorlátozottból egészségessé tették. Szívbetegséggel született, 30 éves korától izületi gyulladás, anyagcserezavarok, idegrendszeri problémák és fejfájás nehezítette életét. Dr. Kenyeres Károly természetgyógyász tanította meg az élettanilag helyes légzésre, táplálkozásra. Egy évre volt szükség, hogy eltűnjenek a fájdalmai, betegségei. Ötvenes évei végén kezdte el tanítani a jógát Dely Károly jógaoktató ösztönzésére. Tíz év oktatási tapasztalat alapján alakította ki saját módszerét. Rájött arra, a csecsemők és gerinces állatok mozgásának megfigyelésével, hogy mi az a mozgásforma, ősi természetes légzés, és mozgás, ami velünk születik, és amit más élőlények életük végéig megőriznek - csak mi emberek, elfelejtünk  felnőttkorunkra. Rájött, hogy ezt a tudást hogyan tudjuk megőrizni, vagy újra kifejleszteni bármely életkorban.

Az egyik legfőbb alapelv: ha a sejtjeink elegendő friss oxigénhez jutnak, akkor önmagukat meggyógyítják.
A másik: amennyire hajlékony a gerincünk, annyira vagyunk fiatalok.

Az Etka jóga gyakorlatok akkor is hatásosak, ha erőltetés nélkül végzed őket!

Te is megismerheted az Etka jógát, Etka anyó tanítványa, Ujvárosi Csilla jóga óráin,
és az  őszi Aranyalma Csakra Táborban.

Fogadd el Csilla jógaórájának első feléről készült házi bemutatónkat ajándékba.



Ha Te is jönnél jógaórára, íratkozz fel itt oldalt, a program értesítésekre,
figyeld az Eseménynaptárt fent.

2014. július 11., péntek

A személyesség varázsa

Veled is előfordult már, hogy egyszercsak valóságosan is találkoztál valakivel, akit előtte csak a virtuális világból ismertél? Személyesen is ugyanolyan benyomást tett rád, mint amilyennek elképzelted?

Az elméd úgy működik, hogy az ismereteid hézagait korábbi tapasztalatok alapján kipótolja. Az esetek döntő többségében ez jól beválik, de nagy meglepetések is érhetnek, mindkét irányban. Vannak, akik nem is kötnek szorosabb ismeretséget élő találkozás nélkül. Az biztos, hogy a személyes találkozás mindig az összes érzékszerveden keresztül lát el információval, és ehhez akár még a "hetedik érzéked" is hozzáveheted. Egyfajta hetedik érzékkel döntöd el, hogy elég biztonságos-e számodra egy másik személlyel való kapcsolat.

Te is valóságos találkozásra vágysz, e-mailek helyett?
valóságos madárcsicsergésre, telefoncsengés helyett?
és valóságos ölelésre szmájli-macik helyett?


Virginia Satir amerikai pszichoterapeuta szerint a túléléshez négy, a megmaradáshoz nyolc, a fejlődéshez tizenkét ölelésre van szükségünk naponta. Öleléskor a két személy csakrarendszere összhangba kerül egymással. Az ölelést, a személyesség legfőbb varázseszközét sosem késő megtanulni, erre is lesz lehetőséged Csakra Táborukban.


Ha Neked is túl sok olyan ismerősöd van, akivel még sosem találkoztál, akkor épp itt az ideje, hogy egy hetet valóságos emberekkel tölts. Nálunk garantáltan megkapod a fejlődéshez szükséges ölelésadagodat.
Te is meg tudnál tanítani valakit szívből ölelni?




- NETMESE -
 A kétszázadik ölelés
Apám teljesen besárgulva feküdt az intenzív osztály műszerei közt, mindenéből csövek lógtak. A tagbaszakadt ember majdnem tizenöt kilót fogyott. Hasnyálmirigy-daganatot állapítottak meg nála, az emésztőszervi rák egyik legrosszindulatúbb változatát. Az orvosok minden tőlük telhetőt megtettek, de nem mondhattak mást, mint hogy legfeljebb három-hat hónapja van hátra. A hasnyálmirigy sem sugárkezelésnek, sem kemoterápiának nem vethető alá, így nem sok reményt fűztek az esethez. Néhány nap múlva, amikor az apám felült az ágyban, így szóltam hozzá:
 -Apa mélyen megrázott, ami veled történt. Segített ráébrednem, milyen távolságtartóan viselkedtem eddig, és mennyire szeretlek.  Odahajoltam, hogy megöleljem, de a válla, és a karja mintha megmerevedett volna.
 -Ugyan, apa, hadd öleljelek meg!
 Egy pillanatra megrökönyödött. A családunkban nem volt szokás kifejezni a szeretetet. Kértem, hogy üljön fel egy kicsit jobban, hadd fonjam köré a karomat. Azután újra próbálkoztam. Ezúttal még merevebben tartotta magát. Kezdtem érezni, hogy ismét emelkedni kezd közöttünk a fal. Nem, ez nem kell, gondoltam. Ha ilyen ridegen akarsz meghalni, így akarsz elmenni, amilyen mindig is voltál, hát akkor csak tessék!
 Éveken át arra használtam apám ellenállásának, keménységének minden megnyilvánulását, hogy őt hibáztassam kapcsolatunk ürességéért: persze, hiszen nem is törődik velem. Most azonban újra átgondoltam a dolgot, és ráeszméltem, hogy az öleléssel mindketten nyerünk. Kifejezésre akartam juttatni, mennyire fontos nekem, még akkor is, ha nehezen enged közel magához. Apám sohasem hazudtolta meg német származását; gyermekkorában a szülei biztosan megtanították, hogy első a kötelesség, és a férfivá váláshoz ki kell rekesztenie érzéseit.
Megszabadultam sokáig dédelgetett szokásomtól, hogy őt okoljam a távolságtartásért, s csak azért is több szeretetet akartam adni neki.
 -Na, gyere, apa, fogj át a karoddal!
 Egészen közel húzódtam hozzá az ágy szélén.
 -Most pedig szoríts meg! Így ni! Na még egyszer! Jó!
Bizonyos értelemben megtanítottam az apámat ölelni, és ahogy megszorított, történt valami. Egy pillanatra végighullámzott rajtunk a "szeretlek" érzése.
Üdvözlésünk éveken át hideg és kimért kézfogásra, meg egy "Szia, mi újság?" -ra korlátozódott. Most mindketten alig vártuk, hogy megismétlődjék ez a pillanatnyi bizalmas közelség. Mégis, mihelyt élvezni kezdtük volna a szeretetet, valami megfeszítette apám felső testét, ami félszeggé, idegenszerűvé tette ölelésünket. Hónapokba telt, míg apám merevsége felengedett, és képessé vált arra, hogy engedje a bensejét eltöltő érzelmeket rám sugározni.
 Sokáig magamnak kellett kezdeményeznem az ölelést, ő nem tudta rászánni magát. Már nem hibáztattam, inkább támogattam, elvégre egy egész élet után változtatott a szokásain, s ez nem megy máról holnapra. Tudtam, végül sikerülni fog, mivel egyre több figyelmet és szeretetet adtunk egymásnak. 
Körülbelül a kétszázadik ölelésnél egyszerre hangosan kimondta, emlékezetem szerint először, 
 -Szeretlek!

2014. július 10., csütörtök

Csakrateszt

Kíváncsi vagy, szeretnéd tesztelni, hogy milyen egészséges a csakra rendszered?


Találkozhattál már sok kérdéses csakrateszt űrlapokkal, amelyek a viselkedésed vagy a véleményed alapján értékelik ki a válaszaidat.

A csakrateszt egyszerűen, önállóan is elvégezhető!
Az energetikai rendszered állapotának leglényegesebb jellemzőit Te is fel tudod mérni,
ha őszintén végigveszed érzéseidet, és saját magad vonod le a következtetéseket.

A csakrák alapvető teszteléséhez elég tudni, hogy melyik csakrát mi blokkolja:


A koronacsakrát - a ragaszkodás
A homlokcsakrát - a tévhitek
A torokcsakrát - a hazugság
A szívcsakrát - a bánat
A napfonatcsakrát - a szégyen
A szexcsakrát - az önvád
A gyökércsakrát  - a félelem

Az energiaállapot akkor van rendben, ha  a csakrák nincsenek blokkolva, nem működnek sem túlságosan gyengén, sem túl erősen.
Igen, a túlműködés is okozhat zavart!
Itt megtalálod milyen érzés jelzi a csakra működésének zavarát
- akár magaddal, akár másokkal kapcsolatban érzed azt - :


Csakra/Érzés/Oldás Alulműködés Normál működés Túlműködés
Koronacsakra
érzés:
nincs Gondviselés

oldás: megengedés
Kreativitás hiánya
Rugalmasság, kreativitás Gondolatvilágba menekvés
Homlok csakra
érzés:
nincs Rend

oldás:figyelembevétel
A részletek mögött nem érzékeli a Nagy Egész létezését Inspirációteljesség A látomások kötik le energiáit
Torok csakra
érzés: igazságtalanság
oldás: igazszólás
Kommunikáció gátoltsága Összhangra törekvő kommunikáció Meggondolatlan kommunikáció
Szív csakra
érzés:
veszteség

oldás: öröm
Együttérzés hiánya, fásultság Érzelmi stabilitás Érzelmekben élés
Napfonat csakra
érzés:
alkalmatlanság

oldás: önértékelés
Nem tudja képviselni magát Reális önkép, cselekvőképesség Túlzott önértékelés
Szex csakra
érzés:
hibáztatás

oldás: megbocsátás
Nincs megfelelő párkapcsolat Kiegyensúlyozott kapcsolatok Testiség túlsúlya
Gyökér csakra
érzés:
aggodalom

oldás: elfogadás
Nem érez létbiztonságot Minden alapvető szükségletéről gondoskodik Anyagiasság túlsúlya

2014. július 9., szerda

Egy zseniális módszer alkotóképességed kibontakoztatására

Te is voltál már úgy, hogy írnod kellett valamit, és nem jöttek a szavak? Kreatív megoldást kerestél, és csak a megvalósíthatatlanok jutottak eszedbe?
Olyan módszert mutatok, amit az amerikai művészek is használnak!
Julia Cameron tart tréningeket azoknak, akik alkotói válságba kerültek. Az ő eszköztárából mutatok egy egyszerű, költségkímélő eszközt.

A gondolatok szabad áramlását blokkolja, ha az elménk már a születésük pillanatában megkérdőjelezi létjogosultságukat. De mi történik, ha eleve tudjuk, hogy az írásunkat SENKI nem fogja kritizálni - mert nem mutatjuk meg? Ebben a biztonságos helyzetben minden gondolat megszülethet, amelyik csak felszínre tör. A két agyfélteke összehangolódik, együttműködik és Belső Bölcsességünk el tudja juttatni hozzánk, a Tudatos Énünkhöz, jelzéseit, kincset érő tudását.

Hány órakor szoktál ébredni? Egy fél órára lesz szükséged, közvetlenül ébredés után, egy füzetre, és íróeszközre, na meg nyugalomra, hogy ne zavarjon meg senki. Felébredsz, és írni kezdesz. Írsz, írsz, amíg három oldal be nem telik. A cél a három oldalnyi szöveg - mindenféle kontroll és megkötés nélkül. Az se probléma, ha nem jut semmi eszedbe, ez az elején sokakkal megtörténik! Akkor EZT kell írnod! Hogy mit? Hát ezt: semmi nem jut eszembe, nem jut semmi eszembe...  egészen addig, míg valami MÁS fel nem bukkan. Itt nem kell köntörfalazni, nyomdafestéket tűrő szavakat keresgélni, hadd jöjjön ki minden a maga valóságában! A dühöd, vagy elkeseredettséged, épp úgy, mit a vágyaid. A kétségeid, a véleményed másokról és önmagadról. Egyszer végre ott lehetnek feketén fehéren. Aztán két dolgot tehetsz - ha nem vagy benne biztos, hogy senki sem olvassa el - nyugodtan semmisítsd meg. Ha meg tudod őrizn a kíváncsi szemek elől, akkor tedd biztonságos helyre.... DE az első hat hét eltelte előtt tilos visszaolvasni, még Neked is! A hat hét elég azoknak a gondolatoknak a gyógyulására, amelyek elakadásokat okoztak, úgy, hogy még csak nem is tudtál róluk.

A reggeli jegyzetelés ötlete Julia Cameron A művész útja című 12 hetes tréninget tartalmazó könyvéből való. Nálam bevált, és a hetek elteltével csodálatos volt visszanézni, hogyan születtek apró ötletekből nagy megoldások régen zavaró problémákra. Hogyan lettek vágyakból megvalósítható ötletek, és végre tett, és valóság.

Mi most csak egy hetet fogunk együtt tölteni Ipolyszalkán,  de ehhez hasonló sok apró fortélyt mutatunk, hogy a Te alkotóképességed is teljesebbé váljon. Kattints ide, hogy többet megtudj az Aranyalma Csakra Táborról.

2014. július 8., kedd

5 + 1 ötlet rapid pihenésre





A sejtjeid működéséhez tápanyagokra és oxigénre van szükség, melyeket a vérkeringés juttat a sejtjeidbe. Ha sokáig maradsz egy bizonyos helyzetben, akkor ahol nyomást érzel, azon a területen összeszorulnak az erek, és éhezni – fulladozni kezdenek a sejtjeid. Ilyenkor érzed magad fáradtnak. Jobban jársz, ha figyelsz az apró jelekre és nem engeded elhatalmasodni a fáradtságot, hanem a lehető leghamarabb, amikor a fáradtság jelentkezik, szabaddá teszed az utat a véráramlás számára, és néhány jó mélyet lélegzel. Van egy néhány trükk, ami akkor is működik, ha csak egy-két perced van rá, hogy elűzd a fáradtságot.

  1. Ha a szemed fáradt – tenyerezz!
    A tenyerezést több látásjavító könyv is ajánlja, nagyon jól beindítja a szem öngyógyító folyamatait. A tenyerezés lényege, hogy a melegre dörzsölt tenyereiddel úgy takarod el a szemed, hogy szemernyi világosság se jusson be.

  1. Ha a cipőtől fáradt el a lábad – talpazz!
    Ülő helyzetben felváltva tedd le a padlóra a belső és külső talpéledet.  Szorítsd marokba a lábujjaid és engedd el. Nehezedj a sarkadra, és emeld magasba a lábujjad.

  1. Ha a figyelmed lankadt el – fülezz!
    Néha ólmos fáradtság tör rád, ha az előadó hangja mesehallgatáshoz hasonló transzállapotba ringat? És neked közben figyelned kéne? A régiek ismerték, hogy a fül végigmorzsolgatásával az összes érzékszervünk kiélesedik. A figyelmetlen gyereknek eredetileg nem büntetésből, hanem éppen a figyelme felélesztése érdekében morzsolták végig a fülét – ez vált aztán fájdalmas fülhúzássá és büntetéssé, az eredeti tudás feledtével. Hüvelykujjaddal hátulról, behajlított mutatóujjaddal előlről csippentsd meg a füled, majd húzd végig a kezed, kissé szorosan tartva, a füled cimpájáig. Ugye, mennyire jól esik? Két-három húzás fel se tűnik másoknak.


  1. Ha a nyakad merevedett el – Brillcsirkézz!
    Peggy W. Brill gyógytornász nevezi így azt a gyakorlatát, Fájdalomcsillapítás gyorsan, természetesen c. könyvében, amit az ülő munkát végzőknek ajánl. Naponta, óránként egyszer kellene ismételniük – hogy elkerüljék a „számítógépes nyakfájást”. (Ha nem szemmagasságban nézel egy képernyőt, hanem lehajtott fejjel dolgozol, az még hatványozottabban terheli meg a nyaki gerincszakaszt.) Fel a kezekkel! Emeld fel a karod, úgy, mintha megadnád magad, nézz előre, fordítsd kifelé a tenyered, és a lapockádat meg a tarkódat húzd hátra, amennyire tudod. Tartsd ki 10 másodpercig.
     
  2. Ha estére fáradsz el túlságosan - mielőtt elalszol, kis ideig végezd a Brillcsirke gyakorlatot az ágyban, hanyatt fekve, de úgy, hogy még a lábadat is felhúzod hozzá és széttárod a térded. Ez a nyújtózás segít, hogy könnyebben elaludj, és jobban kipihend magad reggelre.

+ 1. Ha már reggel is fáradtan kelsz – Csakra Táborozz!